El lehet kényeztetni egy kisbabát azzal, hogy mindig felveszem?

"Ne vedd fel rögtön!"

"Hagyd egy kicsit sírni!"

"Rá fog szokni arra, hogy állandóan kézben van."

"El fogod kapatni!"

Sokféle kifejezés, amit sajnos még ma is sokszor hallgatnak az újdonsült szülők. 

Talán te is. És teljesen érthető, ha mindez elbizonytalanít.  A sok "jó tanács" között nem könnyű lavírozni, miközben belül az is lehet, hogy teljesen mást érzel, mint amit mondanak. Ezért ebben a cikkben remélem, hogy számodra is írok olyat, ami segít, megerősít vagy megnyugtat. 

Vajon tényleg túl sokat veszem ölbe? Rosszul teszem, ha minden sírására reagálok?

Mielőtt válaszolnánk ezekre a kérdésekre, érdemes egy kicsit itt megállnunk, és megnézni, mire is van szüksége egy kisbabának az első életévben.

Mire van szüksége egy kisbabának?

Amikor egy újszülött világra jön, még nem képes önállóan megnyugtatni magát.

Ha éhes, fáradt, megijed, fájdalma van vagy egyszerűen csak biztonságra vágyik, az első kommunikációs eszköze,amit a legkézenfekvőbben használni fog, a sírás lesz. Ez azt jelenti, hogy ha bármi 'gondja' van, sírással jelez nekünk. 

Nem azért, hogy ezzel irányítson bennünket,hanem azért mert ezzel az univerzális eszközével tud a legyorsabban segítséget kérni tőlünk. Maga még nem tudja megoldani a dolgait. Sok minden teljesen új, ismeretlen számára, szüksége van egy nyugodt, biztonságot nyújtó felnőttre, aki segít neki orvoslni a kialakult helyzeteket. 

Mit jelent számára ilyenkor ha ölbe vesszük?

Amikor felvesszük a kisbabánkat, nem csupán megvigasztaljuk.

• Testközelséget adunk.
• Kapcsolódunk hozzá.
• Segítünk neki megnyugodni.

Az első hónapokban a baba idegrendszere még fejlődésben van. A válaszkész, szeretetteljes gondoskodás révén fokozatosan tanulja meg, hogy a nehéz érzések elmúlhatnak, és hogy számíthat arra, aki gondoskodik róla.

Ezekből a sokszor ismétlődő tapasztalatokból épül a biztonságérzet.

Akkor nem lehet elkényeztetni?

A "kényeztetés" szóval kapcsolatban fontos tisztázni, hogy egy kisbaba fejlődése másként működik, mint ahogyan azt régebben sokan gondolták.

Az első életévben, a baba még nem képes tudatosan manipulálni bennünket. Amikor újra és újra felvesszük, mert szüksége van ránk, nem egy rossz szokást erősítünk meg benne, hanem azt az élményt adjuk neki, hogy nincs egyedül a nehéz helyzetekben. Itt vagyunk neki. Figyelünk rá. Gondoskodunk róla. Ez pedig nem elkényeztetés, sokkal inkább annak a biztonságnak a nyújtása, amiben optimálisan tud fejlődni.

De akkor mindig azonnal fel kell vennem?

Nem, ezt nem így értjük. 

Nem lenne életszerű rögtön mindig ölbevenni, ha sír. Előfordul, hogy éppen zuhanyzol, főzöl, mosdóba mész vagy a nagyobb testvérnek segítesz. Vagy egyszerűen kifújnád egy pillanatra magad. Ezekben a helyzetekben általában várnia kell, és ezzel átmenetileg nincs gond. A biztonságos kapcsolat ugyanis nem attól alakul ki, hogy minden egyes sírásra másodpercek alatt reagálunk, hanem attól, hogy a baba összességében azt tapasztalja: fontos nekünk, figyelünk rá, és amikor tudunk, segítünk neki.

Sok szülő, amikor nem tud gyorsan menni, ösztönösen akkor is odaszól, valahogyan reagál a gyermeke jelzésére és ez már önmagában segítő lehet. A baba már ekkor hallja, hogy nincs egyedül és ez fontos számára. 

Mit mond erről a tudomány?

Ma már számos kutatás azt mutatja, hogy a válaszkész gondoskodás támogatja a biztonságos kötődés kialakulását.

Azok a babák, akik újra és újra megtapasztalják, hogy szükség esetén számíthatnak a gondozójukra, fokozatosan egyre nagyobb biztonságban érzik magukat.

Éppen ez a biztonság adja majd meg számukra azt a bátorságot, hogy később önállóan fedezzék fel a világot.

A közelség, a szükségletek kielégítése tehát nem az önállóság hátráltatója, sokkal inkább annak fontos alapja.

Hogy vagyunk ebben a helyzetben anyaként?

A folyamatos készenlétben levés és az alváshiány fáradtsága mellett, -mintha ez nem lenne elég-, nem könnyű úgy válaszkésznek lenni, hogy közben gyakran azt halljuk:

"Túl sokat van kézben."

"Már megint felvetted?"

"Majd megszokja."

Természetes , hogy ilyenkor könnyen ébredhetnek kételyek bennünk.

Mi segíthet erősnek maradni ezekkel szemben? 

Szerintem az is, ha emlékezteted magad arra, hogy te ismered legjobban a kisbabádat, - hiszen te vagy mellette nap mint nap-, te látod, idővel már tudni fogod azt is, mire hogyan reagál. És ha számodra fontosak az igényei, szükségletei figyelembe vétele, akkor ez a ti kettőtök, Apával együtt, hármótok ügye. 

A babázós évek elején jellemző, hogy sokan szeretnének tanácsot adni, alapvetően jó szándékkal. Végül azonban a döntéseket nektek, szülőknek kell meghoznotok, hiszen ő a ti gyermeketek és ez a ti családotok. 

Közben azonban arról kérlek ne feledkezz meg,hogy neked is szükséged van pihenésre. 

Ha úgy érzed, elfáradtál, kérj segítséget.

Engedd, hogy valaki átvegye a házimunka egy részét. Vagy egyszerűen hozzon neked egy pohár vizet, egy meleg ebédet miközben a kisbabádról gondoskodsz. 

Azt is jó tudatosítani magunkban, hogy nem attól leszünk szerető anyák, hogy mindig minden pillanatban rendelkezésre állunk. Hanem attól, hogy újra és újra igyekszünk kapcsolódni a gyermekeinkhez – miközben önmagunkról sem feledkezünk meg. Az anyai jóllét ugyanis nem különálló része a gondoskodásnak, hanem annak egyik fontos alapja.

Összefoglalás

• Az első életévben a kisbaba számára a közelség nem rossz szokás,hanem alapvető szükséglet. Maga a biztonság.
• Amikor felvesszük, megvigasztaljuk és válaszolunk a jelzéseire, nem elkényeztetjük, hanem segítünk neki biztonságban érezni magát egy számára még új és sokszor túlterhelő világban.
• Nem kell tökéletesen reagálnunk minden helyzetben.
• Elég, ha a kapcsolatunkat alapvetően a figyelem, az érzékenység és a szeretetteljes jelenlét jellemzi.

A gyermekeink nem attól lesznek önállóak, hogy korán megtanulnak egyedül megnyugodni. Hanem attól, hogy életük kezdetén volt valaki, aki újra és újra segített nekik ebben.

Szakmai kitekintő

A válaszkész gondoskodás és a biztonságos kötődés kapcsolatát több évtized fejlődéslélektani és idegtudományi kutatása is alátámasztja. A kutatások szerint azok a kisgyermekek, akik következetesen megtapasztalják, hogy szükség esetén számíthatnak gondozójukra, nagyobb valószínűséggel alakítanak ki biztonságos kötődést, amely később az érzelemszabályozás, a társas kapcsolatok és az önálló felfedezés fontos alapja lehet.

Kapcsolódó szakirodalom:

• John Bowlby: kötődésről szóló munkássága
• Mary Ainsworth: kutatásai a biztonságos kötődésről.
• Allan N. Schore: munkái a korai kapcsolatok és az idegrendszeri fejlődés összefüggéseiről.

Ha olvasás közben magadra ismertél, vagy szeretnéd megosztani a saját történetedet, örömmel olvasom a leveled. Küldd el a babaerkezik@gmail.com címre.