Ismerj meg jobban!

Balogh-Krajnyák Enikő vagyok, Édesanya, Segítő szakember


Mit gondolok?

Azt gondolom, a szülői utainkon, bármilyen segítséget kérni és elfogadni nem gyengeség, főleg nem a szülői alkalmatlanság jele. 

Sokan vélik úgy, hogy egyedül kell(ene) "megoldani"a közben alakuló helyzeteket, kihívásokat. Én azonban azt a véleményt osztom, hogy ez a hozzáállás, a mai modern életünk egyik legkevésbé igazabb sugallata. 

Épp ezért a munkámban, holisztikus szemléletet képviselve azért dolgozom: 
- hogy gördülékenyebb, magabiztosabb legyen az 'elindulás'.
- hogy minél többetekhez eljusson az a tudás, amellyel a kora gyermekkori évek lelki fejlődését is tudjuk támogatni.
- hogy anyaként ne csak túlélni, hanem megélni is szeressük ezt az időszakot. 

Ezért alakítom az Itt a tér kapcsolódni közösséget, amely egy olyan hely kíván lenni, ahol nem kell mindig erősnek lenni. Ahol meg lehet egy kicsit állni. Le lehet a terhekből tenni, kritika helyett együttérzésre lehet számítani, mert az itt lévő Édesanyák tényleg értik egymást.   

Ehhez adom a tudásom, a támogatásom.

Ha úgy érzed, neked is segítségedre tudok lenni, vagy szívesen tartoznál egy most alakuló megtartó közösséghez akkor kapcsolódjunk! 


  • Ha számodra is nehezek egyedül a napok,
  • ha te is szeretnéd kicsit másképp csinálni, mint az előző generációs szülők
  • a gyermeked szeretetteljesen terelgetni, de mellett, magaddal is törődni,
  • a napokat stresszmentesebbé tenni, itt jó helyen leszel! 


Szakmai kompetenciám:

2009-ben diplomáztam a Semmelweis Egyetemen, védőnőként, kiváló minősítéssel.

A kisfiam születése után pár évvel, 2018-ban léptem a dúlaság útjára.

Gyakorlati tapasztalataimat elsősorban, területi védőnőként, gyermekfogászati asszisztensként és gyermekorvosi asszisztensként szereztem.

Azóta alvástanácsadói képzést is végeztem.

Mindezek mellett, azt gondolom, magamról és a gyermekekről a legtöbbet Édesanyaként tanultam.


Örülök, hogy itt vagy! 

És várlak, az itt a tér kapcsolódni-ba, ahol a sorsközösség mellett, szakértői támogatásra is találsz: Megoldási lehetőségek, lehetséges utak, melyek közül a választás a tiéd.

Üdvözlettel, Enikő