... néha elfogy a türelem

Érzem, hogy mindjárt elveszítem a türelmem...

Szeretem, mégis vannak napok, amikor szeretnék egy kicsit távolabb lenni tőle.

Néha kiabálni lenne kedvem...

Ráförmedtem, aztán bűntudatom volt. 

Ezek olyan érzések, amelyeket sok szülő megél a szülői útja során. 

Szeretjük a gyermekeinket, igyekszünk 'jól nevelni' őket, de a hétköznapok rutinja, a több életszerepünkben való helytállás közben, a mi idegrendszerünk is elfárad. 

Aztán már csak azt vesszük észre magunkon, hogy erőből kommunikálunk. A hangulat tovább romlik. Az együttműködés nehezebb. És ha az így kialakult káosz nem lenne elég, mindemiatt, sokszor a lelkünket mardosó bűntudattal is szembe találjuk magunkat.  

Ezzel a cikkel abban szeretnélek segíteni, hogy jobban értsd, mi történik ilyenkor a háttérben, és könnyebb legyen együttérzéssel fordulnod önmagad felé is. 

Hiszen anyaként nekünk is megvannak a saját érzéseink, emberi szükségleteink, igényeink. És azt hiszem, a mai szülői életünk egyik fő kihívása az, hogy megtaláljuk hogyan tudunk úgy jelen lenni önmagunk és szeretteink számára, hogy közben nekünk is maradjon erőnk.

Mi történik mikor fogy a türelem?

Amikor hosszabb ideje keveset alszunk, folyamatos készenlétben vagyunk, és újra meg újra a gyermekünk szükségleteire figyelünk, az idegrendszerünk egy állandó készültségi állapotban áll. 

Ha ez hosszú időn keresztül így működik, kimerít minket. Ekkor tapasztalhatjuk meg, hogy már nehéznek éljük meg a helyzeteket. Észrevehetjük, hogy egyre nehezebben tudunk megnyugodni, vagy pl. azt, hogy egy apróság is sokkal könnyebben kiborít bennünket, mint amennyire arányaiban indokolt lenne. 

Érthető, hiszen a türelmünk nem egy végtelen erőforrás. Ahhoz, hogy másnak biztonságot tudjunk nyújtani, nekünk is szükségünk van feltöltődésre és támogatásra.

Mi történik, ha elveszítem a türelmem?

Talán ez az egyik legnagyobb félelmünk. A mai tudatosabban nevelő szülői generáció érzékenyebben gondolkozik el azon:

• Mi lesz, ha felemelem a hangom?
• Mi lesz, ha türelmetlenül válaszolok?
• Mi lesz, ha ....

Jó tudni, hogy a biztonságos kötődés nem attól alakul ki, hogy soha nincs feszültség egy szülő és gyermeke között. Sőt. A gyermekeknek a szeretet mellett határokra és kiszámítható keretekre is szükségük van. 

Ezek segítenek nekik abban, hogy biztonságban érezzék magukat. Nélkülük a bizonytalanságból fakadó belső feszültség növekszik és a viselkedést a kevésbé együttműködő, ellenálló, agresszív irányba mozdíthatja el. 

A gyermekeinknek tehát az sem segít, ha a béke kedvéért minden határt és keretet elengedünk. 

A mi szülői feladatunk és felelősségünk ezeket kijelölni,tartani, ez pedig bizony mire felnő több konfliktust is fog eredményezni. 

Mit tehetünk, amikor érezzük, hogy fogy a türelmünk?

Nem mindig tudjuk megelőzni a feszültséget, de felismerhetjük az első jeleit.

Segíthet, ha megkérdezzük magunktól: Én, hogy vagyok most? 

• Mikor ettem vagy ittam utoljára rendesen?
• Tudtam pihenni? 
• Hogyan tudnék egy kicsivel többet aludni? 
• Mióta vagyok egyedül vele?
• Volt ma akár tíz nyugodt percem?
• Tudok most segítséget kérni valakitől?

Néha már az is sokat jelent, ha rá tudunk látni a saját alapvető szükségleteink kielégülésének hiányára és ki tudjuk mondani: 

'Most nekem nehéz.'

Nem azért, hogy felmentsük magunkat, hanem hogy együttérzéssel forduljunk önmagunk felé is. 

Ezeken túl:

Ha megfigyeled magad, milyen helyzetekben szoktál a leghamarabb türelmetlenné válni, és a feszültség hol kezd benned először jelezni- pl. megfeszülnek a láb, a kar, az arc izmaid. Vagy a mellkasodban vagy a gyomortájékon érzed a változást, idővel és tudatos odafigyeléssel a tested első jelzéseinek észlelése után még azelőtt kiléphetsz a helyzetből mielőtt elmérgesedne, vagy kipróbálhatsz olyan légzőgyakorlatot vagy más számodra segítő technikát, ami segít a robbanást elkerülni, a testednek és az elmédnek megnyugodni. 

És ha hibáztam?

Minden kapcsolatban vannak olyan pillanatok, amelyeket utólag másképp szeretnénk csinálni.

Beismerni ezt nem a tekintélyünket gyengíti, hanem épp arra tanítja gyermekeinket, hogy ez hozzá tartozik az élethez. 

Ha már nagyobb, mondhatjuk neki:

"Sajnálom, hogy kiabáltam. Nagyon fáradt voltam, de ez nem a te hibád."

Az ehhez hasonló mondatokkal mutathatjuk meg nekik, hogy az egymás közötti kapcsolat fontosabb, mint az, hogy tökéletesek legyünk. 

A kapcsolat szempontjából nem egy-egy önmagában nehezebb helyzet lesz a döntő, hanem az a tapasztalás, hogy a konfliktus után, a kapcsolódás újra és újra helyre tud állni.

Ha egy vita utána megnyugszol, megöleled a gyermekedet, újra kapcsolódsz hozzá, azzal azt tanítod meg neki, hogy a kapcsolatokban lehetnek nehézségek – és azokat együtt is meg lehet oldani.

Összefoglalás

• Ha néha elfogy a türelmed, attól még nem vagy rossz szülő.
• A gyermekednek nem hibátlan szülőre van szüksége, hanem egy olyan felnőttre, aki szeretettel fordul felé, és aki önmagával szemben is képes együttérző lenni.
• A kapcsolatok ereje nem a tökéletességben rejlik, hanem abban, hogy újra és újra megtaláljuk az utat egymáshoz.

Útravaló

Lehet, hogy ma elfáradtál. Lehet, hogy volt egy pillanat, amikor nem úgy reagáltál, ahogyan szeretted volna.

Ez nem törli el azt a sok száz apró pillanatot, amikor vigasztaltál, ölbe vetted, meghallottad a sírását, vagy egyszerűen csak ott voltál mellette.

A gyermeked nem azt fogja megőrizni, hogy minden nap tökéletes voltál. Sokkal inkább azt, hogy a nehéz napokon is volt egy biztos kapcsolat, amelyhez újra és újra vissza lehetett találni.

És ez talán a szülőség egyik legfontosabb üzenete. 

A kapcsolatot nem a hibátlanság építi, hanem a szeretetteljes újrakapcsolódás.

Ajánlott irodalom:

• Donald W. Winnicott: Az elég jó szülő
• Daniel J. Siegel – Tina Payne Bryson: A gyermeki elme fejlődése