Nem igazán szeret egyedül lenni...

"Nem marad el egyedül a játszószőnyegen."

"Folyamatosan engem keres."

"Amint kilépek a szobából, már sír is." 

Sok szülő számára ismerősek ezek a helyzetek. Könnyen felmerülhet ilyenkor a kérdés: vajon túlzottan ragaszkodik hozzám a kisbabám? Nem kellene már egy kicsit jobban eljátszania egyedül?

A rövid válasz: a legtöbb esetben teljesen természetes, hogy egy kisbaba igényli a közelségünket és a jelenlétünket.

Miért ilyen fontos számára a közelség?

Ahogy ezt már több előző cikkemben is hangsúlyoztam, egy baba számára a gondozója jelenti a fő biztonságot. 

A babák világlátása igazán érdekesen fejlődik az első években. Az ún. "tárgyállandóság", vagy a személyekre vonatkozó állandó létezés, az ő fejükben még nem él, úgy mint a miénkben. 

Azt gondolják, ha valamit nem látnak, akkor az nem is létezik. Még nem tudják, hogyha pl. az anyukájuk kimegy a konyhába, akkor onnan néhány perc múlva vissza is fog tudni jönni. Emiatt pont az a biztonságuk billen meg, amit annyira igényelnek. Hiszen számukra a közelség, a biztonság egyik legfontosabb forrása.

Így hát teljesen természetes, ha a babád keres, hív, ha nem vagy mellette.

Körülbelül 7–9 hónapos korra tehető ennek az első csúcsosulása, amikorra is sok gyermeknél megjelenik az úgynevezett szeparációs szorongás.

Miért nem marad el egyedül játszani?

Sok kisbaba rövid ideig szívesen nézelődik vagy játszik önállóan. Máskor viszont újra és újra ellenőrzi, hogy a biztonságot jelentő felnőtt a közelben van-e.

Ez a fejlődés természetes része.

Az önálló játék képessége fokozatosan alakul ki, és nagy egyéni különbségeket mutat. Ezért nem érdemes siettetni ezt a folyamatot sem. Éppen a biztonságos kapcsolat lesz az, ami megadja azt az alapot, amelyre később az önálló felfedezés fel tud épülni. 

Hogyan segíthetjük ezt a folyamatot?

A legfontosabb, hogy kiszámíthatóan reagáljunk.

Ha ki kell mennünk a szobából, mondjuk el neki, mi történik. A szavainkon túl , a hangunk nyugalma, az arckifejezésünk, a mozdulataink és az, hogy kiszámíthatóan újra visszatérünk hozzá segít neki.

Mikor érdemes segítséget kérni?

Az, hogy egy kisbaba igényli a közelséget, önmagában nem ad okot aggodalomra.

Érdemes azonban gyermekorvossal vagy védőnővel konzultálni, ha a gyermek viselkedése hirtelen megváltozik, vagy más aggasztó tünetek is megjelennek.

A legtöbb esetben azonban a közelség iránti vágy a fejlődés természetes része.

Hogy vagyunk ebben a helyzetben anyaként?

Nem könnyű úgy ellátni a mindennapi feladatokat, hogy közben egy kisbaba szinte mindenhová velünk szeretne jönni.

Nyugodtan elmenni zuhanyozni, enni, meginni egy csésze teát/kávét, vagy egyszerűen csak néhány perc csend esne éppen jól!?

Ha amiatt, hogy ez ilyenkor nem, vagy nagyon nehezen valósul meg, feszültséget vagy kimerültséget érzel, az abszolút érthető. És hidd el, nem vagy vele egyedül. Csak ezt sok édesanyának nehéz őszintén vállalnia, még lehet, hogy önmaga előtt is. 

Pedig ezek az érzések  nem azt jelentik, hogy kevésbé szeretnénk a gyermekeinket, sokkal inkább azt, hogy nekünk is vannak szükségleteink. Attól, hogy anyák lettünk, ezek még nem szűntek meg, ezért fontos helyet találni magunk számára is a mindennapi gondoskodás közben. Hosszú távon folyamatosan háttérbe rakni, vagy figyelmen kívül hagyni a saját szükségleteinket nem lesz jó a családunk számára sem. 

Ezért, ha van rá lehetőséged, vond be a társadat vagy egy hozzátartozót a gondoskodásba.

Apránként alakítsatok ki olyan helyzeteket, amelyekben a kisbabád más biztonságos felnőttekkel is jó élményeket szerezhet.

És közben ne feledd: néhány perc saját magadra fordított idő nem elvesz a gyermekedtől, hanem hozzáad a családotok működéséhez. Abban segít, hogy utána újra türelmesebben és nyugodtabban tudj kapcsolódni hozzájuk. 

Összefoglalás

• A kisbabák számára a közelség iránti igény a fejlődés természetes része.
• Amikor újra és újra keresnek bennünket, legtöbbször nem arról van szó, hogy "el vannak kényeztetve", hanem arról, hogy a jelenlétünk biztonságot jelent számukra.
• Ahogy növekednek, és egyre több tapasztalatot szereznek arról, hogy a távolodás után mindig visszatérünk, fokozatosan bátrabbá válnak a világ önálló felfedezésében is.

Szakmai kitekintő

A szeparációs szorongás megjelenése az első életév második felében a gyermek fejlődésének jól ismert és természetes állomása. 

A biztonságos kötődés kutatásai szerint a gondozó kiszámítható jelenléte és válaszkészsége hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek fokozatosan egyre nagyobb biztonsággal tudjon eltávolodni, majd visszatérni hozzá.

Ajánlott szakirodalom:

• John Bowlby: A biztos bázis
• Daniel J. Siegel – Tina Payne Bryson: A szülői jelenlét ereje

Útravaló: 

Lehet, hogy most éppen olyan időszakban vagytok, amikor szinte mindenhová követ a kisbabád vagy sokszor sírással hív, ha nem vagy mellette. Talán most még azt is nehéz megoldanod, hogy nyugodtan elmenj a mosdóba. Tudom, hogy ez hosszú napokon át nagyon fárasztó tud lenni...de talán vígaszt nyújt az a tudat, hogy mindez azt is mutatja, hogy már kialakult közöttetek egy fontos érzelmi kapcsolat.

A babakor legnagyobb állandósága a folyamtos változás! Ez így elég furcsán hangozhat, de tényleg így van. :) És biztos, hogy ahogy növekszik a babád, te is tapasztalni fogod, hogy fokozatosan, egyre hosszabb ideig is képes lesz már önállóan 'ellenni'. Addig pedig türelmet és több, tudatosan alakított, pár percnyi öngondoskodási időt kívánok! 

Szeretettel, Enikő